Menekülési útvonalak

Tűzmegelőzéssel és balesetmegelőzéssel kapcsolatos témák.
Válasz küldése
laji-kuss
csizmás kandúr
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2007. aug. 12. 22:14

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: laji-kuss » 2012. jún. 24. 11:40

A belvárosi házak gyakran egy fő és egy melléklépcsővel épültek. A két lépcsőház akkoriban a lakók szétválasztását szolgálta főként: cselédlépcső is volt a neve a hátsó lépcsőnek.

Ezekből a házakból az idők során gyakran váltak intézmények, oktatási intézmények.

A hátsó lépcsőházat nem minden esetben tartották meg nyitott állapotban. Előfordul, hogy 300 fölötti létszámú intézmény is működik úgy, hogy le van zárva a hátsó lépcsőház, a fő lépcső van csak kijelölve menekülési útvonalnak. Adott esetben a fő és a hátsó lépcsőház között keletkezett tűz eseten elérhetetlenné is válhat a főlépcső és a zárás miatt menekülésre használhatatlan a hátsó lépcső.

Az épületeknek általában egy bejárata van: okoskodhatnak úgy is, hogy azon sem férnek ki többen egyszerre, mint akik a fő lépcsőn lejutnak. De mi van akkor, ha a füst miatt a legalább az általában átriumos építésű épületekben már az is segítene, ha nem is rögtön az utcára, de legalább a füsttel - a kéményhatás miatt - kevésbé terhelt földszintre is lejuthatnának, majd várakozás után a viszonylag szűk bejárati kapun az utcára sikerülne kimenjenek az érintettek. nézetem szerint a felső emeleteken várakozás, a fő lépcső elérése lényegesen nagyobb veszély, mint a mielőbbi földszintre jutás után az udvarban várakozás.
Nem említve, azt, hogy a feltőrt hátsó lépcsőházi lejutásnál előfordulhat az, hogy a lépcsőházból nem tudnak majd kijutni az alsóbb szintek zárt ajtói miatt.
háztartási robotgép
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2011. jan. 17. 11:12

Re: Fővárosi tűzoltóság

Hozzászólás Szerző: háztartási robotgép » 2012. jún. 18. 14:32

Kedves Lánglovagok!

Talán Ti pontos választ tudtok adni egy laikus kérdésére.
Ügy: lakótelepi lépcsőházi növények kontra tűzbiztonság.

Adva van egy panel szalagház. (Bp. XI. ker, Albert utca) Két szélén egy-egy lift (egy kicsi, egy nagy), középen lépcsőház, folyosókon jobbra-balra 5-5 lakás. A folyosók végén, a liftekkel szemben vastag üvegfal, kis beugrók, alapvetően nincs funkciójuk, de ezek az úgy nevezett menekülési útvonalak - ha jól írom. Gondolom, ezen keresztül jutnak be a tűzoltók baj esetén.
Kérdésem a következő lenne: ezeken a durván 8-9 nm-es beugrókban az üvegfalra merőleges falak mentén tárolhatunk-e nagyméretű szobanövényeket (fikuszfák)? Összességében kb fél-egymétert vesznek el a térből, a velük szemben lévő falig durván 2 méter marad még tisztán. Tehát a jogszabály az éghetőség vagy a szabad út biztosítása miatt rendelkezik a növényekről?

Másik kérdésem, hogy valaki vizsgálta, vizsgálja-e, hogy tűz esetén a panelházak folyosóit burkoló linóleum vajon nem veszélyesebb, mérgezőbb-e, mint a kint tárolt növények? Lehet, hogy ezek valamiféle különleges anyagból vannak, és tévesen gondolom, hogy sűrű, fekete, mérgező füsttel égnek?

Szeretnék a törvény betűjének és szellemének is megfelelni, valamint a büntetést is elkerülném, de ha nem muszáj, nem szívesen dobom ki a növényeket, amik eddig (10 évig) senkit sem zavartak.

Nagyon várom a választ, esetleg azt, hogy hová forduljak kérdésemmel, mert sem magamnak, sem másnak nem szeretnék bajt okozni.

Köszönöm!

Dóra
slyv7i4k
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2012. jún. 07. 17:50

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: slyv7i4k » 2012. jún. 09. 17:15

BimmBamm írta:A képek alapján számomra egyértelmű, hogy semmilyen érvényes tűzvédelmi előírást nem sért a rácsok elhelyezése.
Tűzvédelem írta:Kedves Sándor!

Ajánlom az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett lakossági tájékoztató anyag áttanulmányozását:
http://www.langlovagok.hu/tuzor/51_lako ... rtelmezese

Rácsos ajtó elhelyezéseinek feltételei:

- a rácsos ajtóval lezárt területen nem lehet tűzvédelmi biztonsági berendezés, ezek indító, nyitó szerkezetei, valamint a közműelzárók főkapcsolói. (fali tűzcsap, hő- és füstelvezető ablak, mentésre szolgáló ablak, hő- és füstelvezető nyitó szerkezete, villamos főkapcsoló stb.);
- a rács által elzárt közlekedőn nem található kézzel nyitható füstelvezető nyílászáró, vagy annak távnyitóját a ráccsal elzárt területen kívül, bárki által hozzáférhetően helyezték el;
- a rács – nyitásiránya, mérete alapján – nyitott állapotban nem akadályozza a menekülést (pl. nem nyílik rá lépcsőre, nem szűkíti le azt);
- a ráccsal elzárt menekülési útvonalat igénybevevő lakók, önálló rendeltetési egységet használók rendelkeznek a rácsos ajtót nyitó kulccsal;
- a rács által elzárt területen a tárolással, tárgyak és anyagok elhelyezésével kapcsolatos tűzvédelmi követelmények teljesülnek.

Az ilyen kialakítás esetén felhívjuk a figyelmet, hogy ugyan a rácsos ajtó elhelyezése tűzvédelmi előírásokkal nem ellentétes, azonban a kialakítás a menekülést, valamint a tűzoltói beavatkozás hatékonyságát korlátozza!

A lakások bejárati ajtóinak ráccsal történő lezárása, valamint a lakóépületek főbejáratainak kulccsal, illetve elektromos zárral (kóddal) történő zárása, tűzvédelmi jogszabályokat nem sért. Elektromos zár esetén a menekülés irányából észlelhető és hozzáférhető helyen a zárat oldó, feliratozott nyomógombot kell elhelyezni.
Tisztelt Tűzvédelem és BimmBamm!

Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Avatar
BimmBamm
vörös kakas réme
Hozzászólások: 457
Csatlakozott: 2006. márc. 22. 11:56
Tartózkodási hely: Magyarország

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: BimmBamm » 2012. jún. 08. 21:29

slyv7i4k írta:Üdv mindenkinek!

Egy 9 emeletes társasházban lakom Nyíregyházán, ahol emeletenként 4 lakás van. A folyosó végein a 2-2 lakás bejárati ajtóját sokan zárják le ráccsal, ahogyan estemben is történt több mint 10 éve. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lezárt részen semmilyen villamos kapcsoló nincsen, és nem tárolunk semmit (a csatolt képek értelmében ez minden kétséget kizáróan így van, tekintve a hely csekély méreteit).

Az lenne a kérdésem a tisztelt szakértőktől, hogy a fotók alapján ez a mai jogszabályok figyelembe vételével szabályosnak tekintendő-e. A többi szinten a rácsok tulajdonosai szinte kivétel nélkül kiszerelték a zárat a rácsokból, félve a birságtól. Én úgy gondolom, ez a lezárás még szabályos lehet.

Íme a pár kép:
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4820.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4821.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4822.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4823.jpg

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel, Sándor

A képek alapján számomra egyértelmű, hogy semmilyen érvényes tűzvédelmi előírást nem sért a rácsok elhelyezése.
Vizsgáljuk a múltat, fürkésszük a jövőt. Ki törődik a jelennel?
Tűzvédelem
kapocspárkulcs tekergető
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012. máj. 13. 21:57
Kapcsolat:

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Tűzvédelem » 2012. jún. 08. 20:46

slyv7i4k írta:Üdv mindenkinek!

Egy 9 emeletes társasházban lakom Nyíregyházán, ahol emeletenként 4 lakás van. A folyosó végein a 2-2 lakás bejárati ajtóját sokan zárják le ráccsal, ahogyan estemben is történt több mint 10 éve. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lezárt részen semmilyen villamos kapcsoló nincsen, és nem tárolunk semmit (a csatolt képek értelmében ez minden kétséget kizáróan így van, tekintve a hely csekély méreteit).

Az lenne a kérdésem a tisztelt szakértőktől, hogy a fotók alapján ez a mai jogszabályok figyelembe vételével szabályosnak tekintendő-e. A többi szinten a rácsok tulajdonosai szinte kivétel nélkül kiszerelték a zárat a rácsokból, félve a birságtól. Én úgy gondolom, ez a lezárás még szabályos lehet.

Íme a pár kép:
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4820.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4821.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4822.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4823.jpg

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel, Sándor
Kedves Sándor!

Ajánlom az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett lakossági tájékoztató anyag áttanulmányozását:
http://www.langlovagok.hu/tuzor/51_lako ... rtelmezese

Rácsos ajtó elhelyezéseinek feltételei:

- a rácsos ajtóval lezárt területen nem lehet tűzvédelmi biztonsági berendezés, ezek indító, nyitó szerkezetei, valamint a közműelzárók főkapcsolói. (fali tűzcsap, hő- és füstelvezető ablak, mentésre szolgáló ablak, hő- és füstelvezető nyitó szerkezete, villamos főkapcsoló stb.);
- a rács által elzárt közlekedőn nem található kézzel nyitható füstelvezető nyílászáró, vagy annak távnyitóját a ráccsal elzárt területen kívül, bárki által hozzáférhetően helyezték el;
- a rács – nyitásiránya, mérete alapján – nyitott állapotban nem akadályozza a menekülést (pl. nem nyílik rá lépcsőre, nem szűkíti le azt);
- a ráccsal elzárt menekülési útvonalat igénybevevő lakók, önálló rendeltetési egységet használók rendelkeznek a rácsos ajtót nyitó kulccsal;
- a rács által elzárt területen a tárolással, tárgyak és anyagok elhelyezésével kapcsolatos tűzvédelmi követelmények teljesülnek.

Az ilyen kialakítás esetén felhívjuk a figyelmet, hogy ugyan a rácsos ajtó elhelyezése tűzvédelmi előírásokkal nem ellentétes, azonban a kialakítás a menekülést, valamint a tűzoltói beavatkozás hatékonyságát korlátozza!

A lakások bejárati ajtóinak ráccsal történő lezárása, valamint a lakóépületek főbejáratainak kulccsal, illetve elektromos zárral (kóddal) történő zárása, tűzvédelmi jogszabályokat nem sért. Elektromos zár esetén a menekülés irányából észlelhető és hozzáférhető helyen a zárat oldó, feliratozott nyomógombot kell elhelyezni.
Honlap: http://www.tuzvedelem.hu" onclick="window.open(this.href);return false;
Twitter: @tuzvedelem
slyv7i4k
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2012. jún. 07. 17:50

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: slyv7i4k » 2012. jún. 07. 18:32

Üdv mindenkinek!

Egy 9 emeletes társasházban lakom Nyíregyházán, ahol emeletenként 4 lakás van. A folyosó végein a 2-2 lakás bejárati ajtóját sokan zárják le ráccsal, ahogyan estemben is történt több mint 10 éve. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lezárt részen semmilyen villamos kapcsoló nincsen, és nem tárolunk semmit (a csatolt képek értelmében ez minden kétséget kizáróan így van, tekintve a hely csekély méreteit).

Az lenne a kérdésem a tisztelt szakértőktől, hogy a fotók alapján ez a mai jogszabályok figyelembe vételével szabályosnak tekintendő-e. A többi szinten a rácsok tulajdonosai szinte kivétel nélkül kiszerelték a zárat a rácsokból, félve a birságtól. Én úgy gondolom, ez a lezárás még szabályos lehet.

Íme a pár kép:
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4820.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4821.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4822.jpg
http://users.atw.hu/slyv7i4k2/img_4823.jpg

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel, Sándor
Judit52
vízpocsékoló
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2012. jún. 04. 18:40

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Judit52 » 2012. jún. 07. 14:51

BimmBamm írta:
Judit52 írta:Üdvözlöm!
10 emeletes panel 8. emeletén lakom. A lift és a szemétledobó az épület közepén helyezkedik el innen kétfelé lehet a lakásokat megközelíteni 93 cm-es ajtónyílásokon keresztül. Ezen az ajtónyíláson át lehet a lépcsőt is elérni. A lift előtere 255x235 cm. A lifttel szemben kb 15 évvel ezelőtt 3 db, egymással összeépített fém szekrényt helyeztünk el 65 cm szélességben, mely a lift előterét 170 cm-re szűkíti le, de ezek a szekrények nem lógnak bele az ajtónyílásokba. Eddig egyetlen tűzoltó bejáráson sem távolíttaták el a szekrényeket /a száraz tüzivízvezeték a szemétledobóban van elhelyezve/. A kérdésem az lenne, hogy a szekrények maradhatnak-e az előtérben, vagy engedélyeztetni kell a fennmaradásukat. Válaszukat előre is köszönöm

Egy hasonló tartalmú levelet kell küldeni a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséghez, mint a feltett kérdés, a konkrét helyszínről rajz és/vagy fotók csatolásával.
Mi a fórumon bármit vélelmezünk, vagy mondunk, - a döntés egy ilyen konkrét esetben az említett hatóság kezében van. És Önöknek erről írásos dokumentum kellene, elkerülendő a tűzvédelmi bírság kiszabását. Valószínűleg döntő tényező lesz a kérdés elbírálásában, hogy mit tárolnak azokban a bizonyos szekrényekben.
Köszönöm!!!!!!!!
Avatar
BimmBamm
vörös kakas réme
Hozzászólások: 457
Csatlakozott: 2006. márc. 22. 11:56
Tartózkodási hely: Magyarország

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: BimmBamm » 2012. jún. 07. 11:06

Hozzászólás Szerző: Judit52 » 2012. jún. 04. 19:26

Üdvözlöm!
10 emeletes panel 8. emeletén lakom. A lift és a szemétledobó az épület közepén helyezkedik el innen kétfelé lehet a lakásokat megközelíteni 93 cm-es ajtónyílásokon keresztül. Ezen az ajtónyíláson át lehet a lépcsőt is elérni. A lift előtere 255x235 cm. A lifttel szemben kb 15 évvel ezelőtt 3 db, egymással összeépített fém szekrényt helyeztünk el 65 cm szélességben, mely a lift előterét 170 cm-re szűkíti le, de ezek a szekrények nem lógnak bele az ajtónyílásokba. Eddig egyetlen tűzoltó bejáráson sem távolíttaták el a szekrényeket /a száraz tüzivízvezeték a szemétledobóban van elhelyezve/. A kérdésem az lenne, hogy a szekrények maradhatnak-e az előtérben, vagy engedélyeztetni kell a fennmaradásukat. Válaszukat előre is köszönöm
Tűzvédelem
kapocspárkulcs tekergető
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012. máj. 13. 21:57
Kapcsolat:

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Tűzvédelem » 2012. jún. 02. 8:41

Lángrózsa írta:Tisztelt Lángolvagok!
Kérdésem lenne az új jogszabállyal kapcsolatban.
Függőfolyosónk (hagyományos belvárosi körfolyosós bérház) 100 cm széles, ebből a fal mentén 20 cm széles virágládákat, balkonládákat tárolok benne növényekkel, melyek valamennyire túllépik a 20 cm-t szélességükben, de mind lágyszárú növény (nem fák). A folyosószakanszunkat még 1 lakáskijárat használja, az utolsó emeleten lakunk, harmadik emelet. Két lépcső közelíthető meg a körfolyosóról körökörösen, a főlépcső és a cselédlépcső. Mindkettő használható állapotban van. A főlépcső tőlünk 25 m a cselédlépcső 10 m. A virágládáim mindegy 8 m-t foglalnak el a folyosó hosszából.
Az új jogszabály értelmében elegendő a fennmaradó 80 cm széles körfolyosó a meneküléshez vagy a virágládáimat másképpen kell elhelyeznem (pl.: korlátra kifelé függesztve)?
Köszönöm válaszukat!
Lángrózsa Erzsébet

Kedves Lángrózsa Erzsébet!

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX.6.) BM rendelet 575. § (4) bekezdése alapján "A menekülési útvonal leszűkítése - a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség méretéig -, továbbá ott éghető anyag tárolása, burkolat elhelyezése a tűzvédelmi hatóság engedélyével történhet."

Sajnos ebben az esetben nem érdemes engedélyt kérni (hatósági eljárás, 3000 Ft illeték stb.) - az illetékes tűzvédelmi hatóság el fogja utasítani a kérelmet, amennyiben a menekülési útvonalat 110 cm-nél jobban szeretnék leszűkíteni.

Ezért az Ön által is leírt módszert javaslom: a virágládákat a korlátra kifelé függesztve kell elhelyezni.
Honlap: http://www.tuzvedelem.hu" onclick="window.open(this.href);return false;
Twitter: @tuzvedelem
Lángrózsa
vízpocsékoló
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2012. máj. 30. 23:34

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Lángrózsa » 2012. máj. 30. 23:43

Tisztelt Lángolvagok!
Kérdésem lenne az új jogszabállyal kapcsolatban.
Függőfolyosónk (hagyományos belvárosi körfolyosós bérház) 100 cm széles, ebből a fal mentén 20 cm széles virágládákat, balkonládákat tárolok benne növényekkel, melyek valamennyire túllépik a 20 cm-t szélességükben, de mind lágyszárú növény (nem fák). A folyosószakanszunkat még 1 lakáskijárat használja, az utolsó emeleten lakunk, harmadik emelet. Két lépcső közelíthető meg a körfolyosóról körökörösen, a főlépcső és a cselédlépcső. Mindkettő használható állapotban van. A főlépcső tőlünk 25 m a cselédlépcső 10 m. A virágládáim mindegy 8 m-t foglalnak el a folyosó hosszából.
Az új jogszabály értelmében elegendő a fennmaradó 80 cm széles körfolyosó a meneküléshez vagy a virágládáimat másképpen kell elhelyeznem (pl.: korlátra kifelé függesztve)?
Köszönöm válaszukat!
Lángrózsa Erzsébet
Big Gabi
Szent Tömlő őrzője
Hozzászólások: 3478
Csatlakozott: 2004. okt. 21. 19:28

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Big Gabi » 2012. máj. 23. 18:23

Mi a különbözőség a középületek, oktatási, nevelési, egészségügyi, laktanya stb épületek kiürítési útvonalainak használata és a társasházak kiürítési útvonalainak használata között?
A középületek, oktatási, nevelési, egészségügyi, laktanya stb épületek kiürítési útvonalain éghető anyagot el lehet helyezni?

Legyünk már végre következetesek, és ha követelünk, akkor mindenkitől!

„ A tapasztalatok szerint nemcsak ruhásszekrényt,”

Csak érdekességként, a mentési menekülési útvonalon beépített öltöző vagy irattároló szekrények is többnyire fából készültek, és a fa az éghető anyag!
Lehetne példákat irogatni! Csak kérdezném, mi a különbség a beépített ruhásszekrény vagy iratszekrény és a folyosóra kihelyezett ruhásszekrény között?

„ Juhász Attila ezért azt tanácsolta, a tulajdonosok legfeljebb a lakásajtó előtt helyezzenek el rácsot, a tűzvédelmi berendezéseknek azonban minden esetben hozzáférhetőnek kell lenniük.”

Csak eljutunk az okos tűzoltós ajánlásokkal az egy rács egy emelet helyett, a négy – hat rácsig, emeletekként.

Lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2 ... yik_id=179" onclick="window.open(this.href);return false;
A baj esetén ismerszik meg az ember, akkor ér véget a szerepjátszás és kiderül, hogy ki milyen is valójában.
Florczak
vízpocsékoló
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2012. máj. 23. 17:12

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Florczak » 2012. máj. 23. 17:26

A metro(pol) napilap május közepén a címlapon hozta le ezt a témát. A cikk online verziója:
http://www.metropol.hu/itthon/cikk/886508" onclick="window.open(this.href);return false;
gcsaby
vízpocsékoló
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2012. máj. 17. 9:09

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: gcsaby » 2012. máj. 17. 10:55

Ez beépíthető, mivel pánik vasalattal is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy normál esetben tolóajtóként üzemel, vész esetén egy határozott lökéssel kinyílnak a szárnyai.

Tűzvédelem írta:
gcsaby írta:Tisztelt fórum!

Azt szeretném kérdezni, hogy menekülési útvonalon található automata ajtók karbantartására milyen szabályok vonatkoznak? Úgy hallottam, hogy kötelező, de eltérnek a vélemények arról, hogy évente kettőször vagy négyszer. Nem tudom, hol találhatok erre vonatkozó jogszabályt!

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
gcsaby

Kedves Gcsaby!

Pontosan milyen automata ajtóról van szó?

Csak mert a 28/2011. (IX.6.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat 468. § alapján "A menekülésre számításba vett útvonalon körforgó - a 469. § szerinti esetek kivételével - toló, billenő és emelkedő zsalus rendszerű ajtókat alkalmazni nem szabad. A vezérléssel működő ajtók esetében a kézi nyithatóságot minden esetben biztosítani kell."

Ha füstgátló (és tűzgátló) ajtóról beszélünk, akkor a fenti jogszabály 585. § alapján az ajtók önműködő csukódását havonta ellenőrizni kell. Az ellenőrzés elvégzését írásban rögzíteni kell. Az ellenőrzés, felülvizsgálat, karbantartás, mérés során tapasztalt hiányosságokat, hibákat soron kívül javítani és a javítás elvégzését írásban igazolni kell.
Tűzvédelem
kapocspárkulcs tekergető
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012. máj. 13. 21:57
Kapcsolat:

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Tűzvédelem » 2012. máj. 17. 10:49

gcsaby írta:Tisztelt fórum!

Azt szeretném kérdezni, hogy menekülési útvonalon található automata ajtók karbantartására milyen szabályok vonatkoznak? Úgy hallottam, hogy kötelező, de eltérnek a vélemények arról, hogy évente kettőször vagy négyszer. Nem tudom, hol találhatok erre vonatkozó jogszabályt!

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
gcsaby

Kedves Gcsaby!

Pontosan milyen automata ajtóról van szó?

Csak mert a 28/2011. (IX.6.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat 468. § alapján "A menekülésre számításba vett útvonalon körforgó - a 469. § szerinti esetek kivételével - toló, billenő és emelkedő zsalus rendszerű ajtókat alkalmazni nem szabad. A vezérléssel működő ajtók esetében a kézi nyithatóságot minden esetben biztosítani kell."

Ha füstgátló (és tűzgátló) ajtóról beszélünk, akkor a fenti jogszabály 585. § alapján az ajtók önműködő csukódását havonta ellenőrizni kell. Az ellenőrzés elvégzését írásban rögzíteni kell. Az ellenőrzés, felülvizsgálat, karbantartás, mérés során tapasztalt hiányosságokat, hibákat soron kívül javítani és a javítás elvégzését írásban igazolni kell.
Honlap: http://www.tuzvedelem.hu" onclick="window.open(this.href);return false;
Twitter: @tuzvedelem
gcsaby
vízpocsékoló
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2012. máj. 17. 9:09

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: gcsaby » 2012. máj. 17. 9:13

Tisztelt fórum!

Azt szeretném kérdezni, hogy menekülési útvonalon található automata ajtók karbantartására milyen szabályok vonatkoznak? Úgy hallottam, hogy kötelező, de eltérnek a vélemények arról, hogy évente kettőször vagy négyszer. Nem tudom, hol találhatok erre vonatkozó jogszabályt!

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
gcsaby
Tűzvédelem
kapocspárkulcs tekergető
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012. máj. 13. 21:57
Kapcsolat:

Re: új rács és kerékpár

Hozzászólás Szerző: Tűzvédelem » 2012. máj. 15. 19:15

biciklis írta:Tisztelt Hölgyek, Urak
Kérdésem a következő:
Egy panelház szintjein a lépcsőház felől ill. a lifttől jobbra és balra is van három-három lakás.
Az egyik emeleten a bal oldalon már nem zárják a korábban felszerelt rácsot.
A jobb oldalon felmerültek a következő kérdések:
- ezen az oldalon van a lakások villanykapcsoló táblája két lakás bejárati ajtaja közötti falszakaszon, így a szabályok szerint ezt a területet nem szabadna a ráccsal lezárva tartani?
- ha a harmadik lakás közlekedőrésze lenne lezárva külön ráccsal -egyidejűleg a korábbi közös rács megszűnne-, azt engedik? ill. a rácson belül, a bejárati ajtó előtt/mellett lévő falnál kerékpár tárolható-e?
Választ előre is köszönöm

vázlatrajz:
http://kepfeltoltes.hu/view/120515/l_pc ... es.hu_.jpg" onclick="window.open(this.href);return false;
Kedves Biciklis!

A lakásokhoz tartozó elektromos kismegszakítók rácson belüli elhelyezkedése nem sért tűzvédelmi jogszabályt. Amire viszont oda kell figyelni, hogy a társasház villamos főkapcsolóját nem szabad ráccsal lezárni!

A rács elhelyezése az alábbi feltételek teljesülése esetén a tűzvédelmi előírásokkal nem ellentétes:
- a rácsos ajtóval lezárt területen nem lehet tűzvédelmi biztonsági berendezés, ezek indító, nyitó szerkezetei, valamint a közműelzárók főkapcsolói. (fali tűzcsap, hő- és füstelvezető ablak, mentésre szolgáló ablak, hő- és füstelvezető nyitó szerkezete, villamos főkapcsoló stb.);
- a rács által elzárt közlekedőn nem található kézzel nyitható füstelvezető nyílászáró, vagy annak távnyitóját a ráccsal elzárt területen kívül, bárki által hozzáférhetően helyezték el;
- a rács – nyitásiránya, mérete alapján – nyitott állapotban nem akadályozza a menekülést (pl. nem nyílik rá lépcsőre, nem szűkíti le azt);
- a ráccsal elzárt menekülési útvonalat igénybevevő lakók, önálló rendeltetési egységet használók rendelkeznek a rácsos ajtót nyitó kulccsal;
- a rács által elzárt területen a tárolással, tárgyak és anyagok elhelyezésével kapcsolatos tűzvédelmi követelmények teljesülnek.

Továbbá egy dologra szeretném felhívni a figyelmedet: a rajz alapján a menekülési útvonalon kerékpár tárolása történik. Ez csak a tűzvédelmi hatóság engedélyével történhet! Lásd a korábbi hozzászólásokat.
Honlap: http://www.tuzvedelem.hu" onclick="window.open(this.href);return false;
Twitter: @tuzvedelem
Avatar
Lánglovagok
Szerkesztő
Hozzászólások: 5941
Csatlakozott: 2002. aug. 08. 20:21
Kapcsolat:

Re: új rács és kerékpár

Hozzászólás Szerző: Lánglovagok » 2012. máj. 15. 18:51

biciklis írta:
kerdezo84 írta:Javaslom figyelmedbe ezt az oldalt, ott fognak tudni majd szakszerűen válaszolni.
Az egy hivatalos oldal: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2 ... _kapcsolat" onclick="window.open(this.href);return false;
köszönöm, elküldtem
De érdemes ide visszanézned, mert a Lánglovagok Egyesület kezdeményezésére itt mihamarabb tűzvédelmi szakemberek válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
biciklis
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2012. máj. 15. 15:09

Re: új rács és kerékpár

Hozzászólás Szerző: biciklis » 2012. máj. 15. 18:42

kerdezo84 írta:Javaslom figyelmedbe ezt az oldalt, ott fognak tudni majd szakszerűen válaszolni.
Az egy hivatalos oldal: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2 ... _kapcsolat" onclick="window.open(this.href);return false;
köszönöm, elküldtem
Avatar
kerdezo84
tűzokádó sárkány legszörnyűbb rémálma
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2010. feb. 17. 8:31

Re: új rács és kerékpár

Hozzászólás Szerző: kerdezo84 » 2012. máj. 15. 16:47

Javaslom figyelmedbe ezt az oldalt, ott fognak tudni majd szakszerűen válaszolni.
Az egy hivatalos oldal: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2 ... _kapcsolat" onclick="window.open(this.href);return false;
biciklis
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2012. máj. 15. 15:09

új rács és kerékpár

Hozzászólás Szerző: biciklis » 2012. máj. 15. 15:28

Tisztelt Hölgyek, Urak
Kérdésem a következő:
Egy panelház szintjein a lépcsőház felől ill. a lifttől jobbra és balra is van három-három lakás.
Az egyik emeleten a bal oldalon már nem zárják a korábban felszerelt rácsot.
A jobb oldalon felmerültek a következő kérdések:
- ezen az oldalon van a lakások villanykapcsoló táblája két lakás bejárati ajtaja közötti falszakaszon, így a szabályok szerint ezt a területet nem szabadna a ráccsal lezárva tartani?
- ha a harmadik lakás közlekedőrésze lenne lezárva külön ráccsal -egyidejűleg a korábbi közös rács megszűnne-, azt engedik? ill. a rácson belül, a bejárati ajtó előtt/mellett lévő falnál kerékpár tárolható-e?
Választ előre is köszönöm

vázlatrajz:
http://kepfeltoltes.hu/view/120515/l_pc ... es.hu_.jpg" onclick="window.open(this.href);return false;
Avatar
Lánglovagok
Szerkesztő
Hozzászólások: 5941
Csatlakozott: 2002. aug. 08. 20:21
Kapcsolat:

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Lánglovagok » 2012. máj. 14. 17:58

BimmBamm írta:Aktuális és szemléletes, talán sokaknak segít az alábbi cikk:

Társasházi virágok és a tűzvédelem
http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/k ... lem-442317" onclick="window.open(this.href);return false;
A téma részletesebben itt:
http://www.langlovagok.hu/tuzor/51_lako ... rtelmezese" onclick="window.open(this.href);return false;
Avatar
BimmBamm
vörös kakas réme
Hozzászólások: 457
Csatlakozott: 2006. márc. 22. 11:56
Tartózkodási hely: Magyarország

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: BimmBamm » 2012. máj. 14. 17:51

attila75 írta:Nagyon köszönöm a választ!
Közben lerajzoltam hirtelen - elnézést, nagyon amatőr... - a helyet. A két zölddel jelölt hely érdekelne.
http://kepfeltoltes.hu/view/120514/bici ... es.hu_.jpg

Fontos, hogy büntetést ugyan nem szeretnék, de első sorban a mentést és a menekülést nem szeretném akadályozni.
Nekem a rajz nem segít. Fénykép jobb lenne, akár privátban is.

Más.

Aktuális és szemléletes, talán sokaknak segít az alábbi cikk:

Társasházi virágok és a tűzvédelem
http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/k ... lem-442317" onclick="window.open(this.href);return false;
Vizsgáljuk a múltat, fürkésszük a jövőt. Ki törődik a jelennel?
Tűzvédelem
kapocspárkulcs tekergető
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012. máj. 13. 21:57
Kapcsolat:

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: Tűzvédelem » 2012. máj. 14. 14:23

attila75 írta:Nagyon köszönöm a választ!
Közben lerajzoltam hirtelen - elnézést, nagyon amatőr... - a helyet. A két zölddel jelölt hely érdekelne.
http://kepfeltoltes.hu/view/120514/bici ... es.hu_.jpg

Fontos, hogy büntetést ugyan nem szeretnék, de első sorban a mentést és a menekülést nem szeretném akadályozni.
Kedves Attila75!

Megnéztem a linkelt rajzot. Ez alapján tartom az előző hozzászólásom minden pontját, vagyis ebben a helyzetben két megoldási lehetőség van: engedélyeztetés vagy egy kerékpár tároló helyiség kialakítása.
Honlap: http://www.tuzvedelem.hu" onclick="window.open(this.href);return false;
Twitter: @tuzvedelem
attila75
vízpocsékoló
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2012. máj. 14. 11:44

Re: Menekülési útvonalak

Hozzászólás Szerző: attila75 » 2012. máj. 14. 13:41

Nagyon köszönöm a választ!